még a szobában ülve küzdöttem az amerikai irodalom egy remekével, mikor már hallani lehetett az edénycsömörömpölést, nameg rebecca és long madárcsicsergésszerű beszélgetését. mindketten hongkongiak, és ők főztek ma vacsorát.
a mai órámon épp elgondolkodtam azon, hogy mennyire keverednek itt a népek. magyar létemre itt vagyok finnországban, tanulom a svéd nyelvet, és egy irodalomóra keretében az amerikában élő indiaiak és feketék problémáit boncolgatom egy tucat svédfinn, egy másik magyar, egy orosz és egy ausztrál társaságában. majd hazamegyek a francia és a hongkongi lakótársamhoz, és közbe összefutok a szomszédommal, aki nigériából származik...
de térjünk vissza az eredeti témához. kilesek a szobából és egyből fura illatok csapnak meg. nem olyan egyértelműen jó illatok, mint amikor emeline főzött, de kétségkívül érdekesek. én meg nyitott vagyok, és megkóstolok mindent, amivel rebecca kínál. bár a múltkori japán tea íze leginkább a balatonéhoz hasonlított...
de ma este nincs hínártea, hanem valami valóban jó, eredeti kínai. de először leves, egész átlagos, az otthonihoz hasonló zöldségleves. aztán rizs, az nem maradhat el. hozzá valami olyasmi mint a rántotta, de szárított fehérrépadarabok vannak benne. és valami, ami padlizsánból és húsból van, és rendkívül fűszeres, de csak a fokhagyma ízét tudom megkülönböztetni az általános csípősségben. végezetül egy kis "mooncake," hihetetlen édes, birsalamsajt állagú sütemény, benne egész tojássárgáják. először teljes szeletet veszek, de aztán inkább olyat választok, amiből hiányzik a tojás. mert hát vagy sütit eszek vagy főtt tojást, a kettő együtt fura. desszertnek még egy kis csevegés a kulturális és hangtani különbségekről a kínai, francia és magyar nyelvek között, aztán együtt ugrunk neki a mosogatásnak...
összességében jókis kaja, jókis társaság, jókis csajbuli. jövő héten pedig rajtam a sor, magyar vacsora következik. szegény barátnéim lelkesen várják, nem tudják még, hogy nem vagyok egy konyhatündér... kapnak lecsót vagy túróscsuszát. zsíroskenyeret! najó, nem. különben sem tudnék zsírt szerezni.
...
tessék, hétköznapi bejegyzés, semmi tanulság, semmi filozófiai tartalom - mert olyen vagyok, mint akiről ezt olvastam: "ő pedig titokban még szégyent érzett, züllöttséget, felbomlást. mert nyomorult, langyos középszerű. se nem bátor vagány, se nem jó magaviseletű, jeles tanuló. se nem tudja megvédeni a zsíros kenyerét vagy elszedni a másét, se nem tud fölébe emelkedni a falánk, éhes mivoltának. se nem hívő, vallásos lélek, mint tóth tibor, se nem életrevaló istentelen. tétova, bizonytalan, gerinctelen ember. ahelyett hogy tárt mellel szembefordulna velük, még bűntudatot is érez a másfélesége miatt, és olyan akar lenni, mint a többiek. de ezt sem képes határozottan és teljes odaadással csinálni, hanem csak botladozik a félúton. amellett mindenkinél különbnek tartja magát. s ha egy kicsit körülnéz, hát jóformán mindenki különb nála."
igen, ilyen vagyok. mint medve gábor - ami persze nem is biztos, hogy rossz, mert ő egész szimpatikus figura. - mert igen, ez is ottlik, igen, ez is az iskola a határon, és igen, olvassa el mindenki, mert az egyik legjobb könyv a világon.
apa egyszer régen azt mondta, az a jó könyv, amiben rátalálsz a saját gondolataidra és érzéseidre. én ehhez hozzáteszem, hogy az az igazán jó könyv, amiben azokra a gondolataidra találsz rá, amelyek ezer éve benned motoszkálnak, csak eddig még nem tudtad megfogalmazni őket - és egy jó könyvből ezek a gondolatok, a saját gondolataid köszönnek vissza szavakba öltöztetve. és azt érzed, hogy igen, ez az! és örülsz neki, hogy volt aki kimondta helyetted, neked.
a saját írásaimat épp ezért nem tartom jónak: mert ezeket olvasva senki nem fogja azt mondani, hogy aha, én is épp ugyanezt érzem! de nem ez a jó szó. nem mondom, hogy egyáltalán nem jók az írásaim. csak az, hogy ha valami univerzálisan emberit foglamaz meg valaki, olyat, amiben néhány ember a saját ki nem mondott gondolatait ismeri föl, na ez tesz egy embert íróvá. mindebből tehát csak azt a következtetést vonhatom le, hogy nem vagyok író. ami korántsem tragédia. költő sem vagyok. és hiába rajzolok, ettől még nem leszek művészlélek, akármennyire is jó lenne, és akármennyire is menő lennék ezzel. de nem vagyok menő, csak középszerű. úgy, mint medve gábor.
