akkor még nem gondoltam volna, hogy majd idáig fajulnak a dolgok
és mégis. hát íme az első nagy szerelem csírája. vagy inkább csak magva.
ebéd 2
2009.10.16. 17:29 | aharar |
lennyt egy hónapja nem láttam, csak facebookon szokott irogatni nekem, és sebastian is valahogy elkopott mellőlem. a régi srácok helyett azonban lettek újak. egyikükkel, egy mario nevű német sráccal van egy közös előadásunk, ott tűnt fel nekem a kopasz fejével (ami miatt az apja azzal cukkolja, hogy úgy néz ki, mint egy neonáci - de nem az) nameg állandó kérdéseivel és kommentjeivel, melyekkel -néha igen bosszantó módon- megszakítja a tanár szövegelését.
úgy három hete egy előadás előtt míg várakoztunk, arra kaptam fel a fejem, hogy egy szimpatikus srác arról győzködi mariot, hogy nem kéne dohányoznia. humorral és fifikával csavarta a szavakat, mario ugyancsak elmésen felelgetett neki vissza, nem bírtam hát megállni, hogy ne hallgatózzak és el ne mosolyodjak ezen az eszmecserén. a szimpatikus idegen nem járt sikerrel, ugyanis mario kisvártatva kiment elszívni egy cigit. az idegen pedig, aki már korábban észrevette, hogy somolygok rajtuk, velem elegyedett szóba.
hát így ismertem meg azt a két embert, akikkel újabban filozofikus hangulatú ebédjeimet fogyasztom: mariot, a megszállott nyelvészt, aki elég zárkózott és mindenről beszél csak magáról nem, és bjornt, ezt a jóképű és intelligens, ámde ateista hollandot.
az első ebéd alkalmával, nem is tudom hogy, de oda lukadtunk ki, hogy hogy működik a világ, hogy jött létre, és megismerhető-e egyáltalán. rövid úton eljutottunk ahhoz a kérdéshez, hogy van-e isten. marioról persze nem derült ki, mi a véleménye, úgy tűnt, ő maga sem biztos benne, mi az igazság, de hozzászólásai mindig lendítettek egyet a beszélgetésen, ami leginkább arról szólt, hogy bjorn mindenféle zavarbaejtő kérdésekkel igyekezett megtorpedózni a hitemet. egy idő után bekapcsolódott a beszélgetésbe egy srác, akit egyikünk sem ismert, de azt mondta, érdekesnek találja a témát és szeretne csatlakozni. örömmel fogadtam, mert az én álláspontomat támogatta. ezután vasárnap láttam őt újra: a dicsőítőcsoportban gitározott a metodista gyülekezetben, ahova járok.
teltek a hetek, és bjorn eltűnt, csak mariot láttam az előadásokon, de nem folytattuk a filozofálást, csak köszöntünk és elmentünk egymás mellett. tegnapelőtt történt meg újra, hogy épp magányos ebédemet fogyasztottam az arkenben, és felnézve azt láttam, hogy bjorn messziről vigyorog rám. jött is, nyomában marioval. a hétköznapi témák kimerítése után az jött szóba, van-e jó és rossz ember. például egy sorozatgyilkos, egyértelműen rossz ember. egyértelműen? mindig is rossz volt? mitől lett azzá? és ki a jó ember? mi jó emberek vagyunk? és az "átlagember"? rövidesen megint témánál voltunk, eredendő bűn, megváltás, satöbbi. ismét igencsak próbára voltam téve. a szomszéd asztal felől időnként bíztatóan rám mosolygott egy másik srác a gyüliből, de nem jött oda. a végén pedig megállapítottuk, hogy bjorn olyan megrögzött ateista, én meg olyan rendíthetetlen hívő, hogy sose fogjuk meggyőzni egymást.
a tegnapi ebédnél így szóba sem jött a téma. sokáig csendben ettünk, aztán azt kérdezték, mire gondolok. kifejtettem nekik azon nézetemet, miszeritn időnként gyengék a szavak a gondolatok kifejezésére. erre egyből kész volt a válaszuk, hogy dehát a gondolat nyelv. ha nem tudom megfogalmazni, ami bennem van, akkor az érzés, nem gondolat. az érzések tárgyalása közben bjorn felvetette, hogy minden érzés vége fájdalom. mert a rossz érzés eleve fájdalom, ezen nincs mit beszélni. a jó pedig fáj, mikor elmúlik. sőt, sokszor észre se vesszük, hogy jó dolgunk van, csak amikor már elmúlt (erről tudnék mesélni, mimindent vesztettem el azzal, hogy elhagytam az országot és ezek mennyire hiányoznak és mennyire nem becsültem őket annak idején, de ez új bejegyzést ér - amit alighanem sose fogok megírni). erre, mint valami örök optimista, azt feleltem, hogy dehát ez forítva is működik: minden jó, mert a rossz is jó, amikor véget ér.
a baj csak az, hogy igazából ennyire azért nem vagyok optimista, ezt félig viccelődve mondtam. meg mert megszoktam, hogy mindenben ellent kell mondanom bjornnak - ettől érdekes az egész, ettől lesz örök játék a bezsélgetés, ezért kezdjük mindig újra és újra, mert sosincs nyertes, de mindketten győzelemre törekszünk - akár ebéd mellett, akár neten keresztül folyik a vita. és a végén mindig megegyezünk, hogy vallásról nem beszélünk többet. de aztán mindig előjön az hogy én hiszek, ő meg nem, és kezdjük előlről. látszólag sose lesz vége, de ha megtérne, azzal mindketten nyernénk - viszont oda a játék. de megérné.
mostmár másfjata játékokat játszunk, pedig nem tért meg
