akárhányszor bizonyságot tettem már lelkes hívő baptista fiatalként, sosem említettem meg dénest. pedig talán a legfontosabb szerepet játszotta megtérésem történetében...
...2004 volt, harmadik gimnazista évem után otthon töltöttem a nyarat. mivel már akkor jócskán tudtam angolul, anya beszervezett tolmácsnak az amerikaiak angoltáborába. annyit tudtam, hogy baptisták, akkor erről a szóról a hosszú színes klepetyusban énekelő és tapsoló négerek jutottak eszembe, főleg, hogy itt ráadásul amerikaiakról volt szó.
akkor még nem tudtam, hogy ez a koncepció, de egy gyerekcsoportra az amerikai vezetők mellé egy hívő és egy nem hívő tolmácsot osztottak be. nekünk annyi jött át, hogy egy romhányi és egy idegen tolmács lesz együtt. az én társamról csak annyit tudtam, hogy szőcs dénes a neve, velem egykorú srácot képzeltem el.
kiderült, hogy fiatal apukáról van szó, aki az első naptól úgy bánt velem, mintha én is a családjához tartoznék. ő vette észre először, hogy már azon a héten megérintett az evangélium, bár a megtérésemre még sokáig kellett várni. de az alatt a közbeeső idő alatt alighanem ő imádkozott értem a legtöbbet.
mert akkor az elején észrevett és törődött velem. azóta már nevetve meséli, mikor én a táborban az egyik fa alatt sírtam, ők az amerikai csoportvezetőkkel imádkozva a másik alatt. én azért, mert kezdett derengeni, hogy van valami több, nagyobb, mint az üres vallás, ők azért, mert látták bennem Isten elkezdett csodáját.
annak a csodának időbe telt kibontakozni
"de ez már egy másik történet..."
