a place to hang out after lunch, before class. stickplace-nek mondjuk, mert mindig ott az a srác. vagyis mostmár csak néha, de októberben meg novemberben, mikor bjornnel szoktunk ott kávézni, mindig volt ez a hosszú vékony sárc... mint egy bot. aztán a hely nevét átvette a többi srác és így mondjuk ebéd után, lets go to stickplace, bothelyre menjünk. de magyarul viccesen hangzik.
hát ott ültem ebben a nagy térben, olyan aulaféle, körbe az emeletek korlátokkal, hogy látom az üvegtetőn beszűrődő fényben a fent jövő-menő embereket. meg a másik adag fotelban ültek stick barátai, szokás szerint, mint akiknek nincs más dolguk a földön csak ott ülni és kávézni és beszélni svédül (jó hangosan) és röhögni (jó hangosan) hogy ne lehessen tanulni vagy olvasni tőlük.
egyedül voltam, mármint a stick-haverokat leszámítva, a saját haverjaim nem tudom, hol kallódtak épp, de pénteken szinte senkinek sincs órája, elég kihalt a suli. (stickplace persze kivétel.) a tér másik végében látok két újféle széket, rajta két újféle embert. egyszercsa madárcsicsergést hallok. ekkor látok két újféle hangszórót is, meg hogy a két újféle ember elég meredten, természetellenesen ül. a hangszóróból finn szöveg, annyit értek, hogy turun tanssi teatteri, ehhez nem is kell tudni a nyelvet. és a két újféle ember a folytatódó madárcsicsergésre táncba kezd. valamiféle posztmodern balett, természetellenes, kicsavart mozdulatokkal. én ülök hozzájuk legközelebb, elmerülten nézem a földöntúli produkciót. zenébe vált a madárhang, és egy másik nő kezd táncolni. kifejezéstelen arccal, megfeszült, csupaizom tagokkal. aztán lassan bekapcsolóik még három táncos, már mind az öt újféle ember ott lejt-vonaglik. aztán lassan sorra kiválnak, megállnak, a végén csak egy srác mozog, lassul, hátat fordít. végül furcsán megrándítja a fenekét, tesz még két kifacsart lépést, embertelen karlengetéssel kisérve, aztán egyszer csak már mind az öten ott állnak megint, meghajolnak, és mögöttem tapsvihar. ekkor veszem észre, hogy a stick-haverokon kívül még vagy ötszörannyi ember odagyűlt, a korlátokról is szinte lóg a nép. nem tűnt fel a gyülekezés, mert amíg a táncot néztem, megszűnt a külvilág. ekkor nézek csak az órámra, és jut eszembe mi mindent akartam még aznap elintézni.
addigra a táncosok összepakoltak, felvették a kabátjukat, már kifelé igyekeznek és a köszönség is oszladozik. én is fogom a cókmókom és on with the day, ki a napfénybe, kaunis kevätpäivä, aurinko paista. csak a táncszínház reklámbemutatóját láttam, semmi nem változott. gyerünk a dolgunk után.
